Karácsony
A magyarságot letelepedésétől kezdve többféle hatás is érte, melyek együttesen a magyar karácsonyi szokások kialakulásához vezettek. Ilyenek voltak a középkortól kezdve a katolikus egyház szertartásai, karácsonyi énekei, továbbá a szerzetesek és tanítók által ideplántált színjátékszerű mozzanatok, mint a karácsonyi játékok, a jászolállítás szokása. Ezeknek a századok során népi formaváltozatai alakultak ki.
Más, inkább mágikus jellegű rítusok is meghonosodtak nálunk, mint a karácsonyi asztal szertartásos elkészítése, a karácsonyi szalmahintés szokása, a pásztorok karácsonyi vesszőhordása.
A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelentkezett először, ma azonban országosan elterjedt, és ahol gyermekek vannak, mindenütt állítanak karácsonyfát. Erdély néhány megyéjében azonban még a háború alatt is újévkor, az „aranyos csikó” hozta a gyermekeknek az ajándékot.
A karácsonyi népi színjáték középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő bohókás betlehemes pásztorok tréfálkozása, éneke, játéka áll. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú kis betlehemet hordoznak magukkal. Ma általában gyermekek adják elő a betlehemes szövegeket, kivéve egyes székely falvak felnőtt férfiak által előadott karácsonyi misztériumait, amelyeknek külön érdekessége, hogy a pásztorok állatbőrből készült, félelmes álarcokat hordanak. Ilyen pl. a Bukovinából Tolna megyébe települt székelyek ún. csobánolása (betlehemes játéka)
A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. Középkori magyar nyelvű karácsonyi játékszöveg nem maradt ránk, nyomon követhetjük azonban e műfaj barokk szakaszát. A XVII–XVIII. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások. A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük, az élő szereplőkkel és a bábokkal előadott karácsonyi játékot. Az utóbbit bábtáncoltató betlehemezésnek nevezik; ennek két táji központja volt: Dunántúl és a Felső-Tisza vidéke, bár szórványosan másutt is előfordult a karácsonyi bábozás.
A betlehemes játékok fő jelenete hazánkban a pásztorjáték. A mezőn alvó pásztorokat az angyal keltegeti, és az újszülött Jézushoz küldi. A főszereplő egy süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései alkotják a humor fő forrását. A játékok további mozzanatai a következők: a szent család szállást keres (itt a játék bemutathatja a szállást megtagadó gazda vagy a gazdag kovács keményszívűségét és a keményszívűség büntetését is). Ezután a pásztorok, néha a napkeleti királyok is, ajándékot visznek a kisdednek. A játék része lehet a Heródes-jelenet is, pl. Heródes találkozása a napkeleti királyokkal, tanácskozása vezéreivel stb., de a Heródes-játék külön vízkereszti játék tárgya is lehet.
Betlehemes játékszövegeinkben Benedek András több táji csoportot különböztetett meg. A legarchaikusabbak az erdélyi játékok, egyes jelenetek egészen a XVII. századig vezethetők vissza. A dunántúli játékokban az antikizáló pásztornevek, mint Titirus, Maksus, Koridon, a barokkos irodalmi divatot tartották fenn. A jó–rossz, szegény–gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le.
A betlehemes játékok mellett ismerünk más, inkább helyi elterjedésű paraszti misztériumokat és moralitásokat is. Ilyen volt pl. a Paradicsom-játék, amely Ádám–Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő.
Főként katolikus vidékeken divatozott a karácsonyi asztal készítése. Somogy megyében pl. szénát borítottak az asztalra, és sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak. Utána asztalkendővel borították le az asztalt; a Zselicségben három asztalkendőt is használtak ilyenkor, a terítőt pedig keletről nyugati irányba kellett az asztalra tenni. Egy szakajtóban terményeket: zabot, búzát, kukoricát kevertek össze, erre lószerszám került, s ezt az asztal alá tették. A karácsonyi asztal és a karácsonyi ételek készítésének táji változatait Cs. Pócs Éva monografikusan is feldolgozta.
Az ország sok részében karácsonykor a pásztorok vesszőt hordtak a házakhoz. E mágikus hatásúnak tartott rítust Manga János írta le az Ipoly menti falvakban. Karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony a csomóból annyi vesszőt húzott ki, amennyi tehén a háznál volt, s ezzel megcsapkodta a csordás lába szárát. A vesszőhordás általában köszöntő mondásával is összekapcsolódik.
Utolsó kommentek