Tele vagyok érzelmekkel, amit nem tudok kifejezni szavakkal. Minden érzés olyan jó, régi, mondhatni ősi ösztönös érzés, mint amikor az ember szerelemes. Vannak helyzetek, zenei számok, amik kiváltják ezt belőlem, és olyankor annyira jó. Szinte melankolikus vagyok ilyenkor, olyan mintha nekem ezt kellene éreznem minden nap, de mégsem. Értitek? Ilyenkor érzem, hogy nem vagyok ide való, és azt, hogy minden szót értek. Mármint, hogy a szavak mögé tudok nézni, és értek minden egyes szót az igazi valójában. Nagyon sok dal kiváltja ezt belőlem, és más érzelmeket is. Valamelyik lelki békét, és harmóniát, valamelyik a Földi létem egy-egy apró, de annál fontosabb emlékét ébreszti fel bennem. Ilyen az „elment a Lidi néni…” című örökzöld nóta is. Kisgyerek voltam, Mogyoróskán volt az egész család, és nagyon jól éreztük magunkat. Apukám (1993-ban meghalt)és Ilcsi néni (nagymamám testvére azóta már ő sem él. Meghalt 2004-ben. Sajnálom, mert szerettem!) mezítláb táncoltak, és kanállal adták maguknak a ritmust. Persze kiabálva énekelték a fent említett nótát, boldogok voltak, és szabadok. Legalábbis én akkor ezt érzetem. Ez volt az utolsó együtt töltött szép napok egyike.
Utolsó kommentek