IRODALOM, irodalomtörténet, író, írósvaj, ementáli sajt Gyűjteménye azoknak a panaszkönyveknek és felfolyamodásoknak, melyeket tájékozatlan emberek, akik körülményeikkel elégedetlenek, s a fennálló viszonyokkal sincsenek megelégedve, általánosságban feljegyeznek és összeírnak, nem ismervén az illető hatóságok (minisztérium, vasútigazgatóság, sóhivatal) illető szakosztályát, ahová panaszaikat és véleményüket be kellene nyújtani – esetleg benyújtották, de a hatóságok visszautasították azokat.
Az ilyen elégedetlen ember (író) a nagyközönség elé terjeszti aztán véleményét, remélve, hogy valaki megszánja, és segít rajta. Sokféléről szoktak panaszkodni ezek az emberek, betegségeikről, pénzbajaikról – gyakran oly dolgokról is, melyekkel a hivatalok nem foglalkoznak, így pl. arról, hogy némely ember nem kapja meg, amit akar, vagy másvalaki elveszi nekije, amije van, vagy hogy meg kell halni, vagy hogy télen nagyon hideg van. Panaszaikat példákkal is illusztrálják, melyeket sajnos nem lehet ellenőrizni, s így a sóhivatalnál kevés beccsel bírnak. Többféle formában jelentkezik, ezek közül nevezetesebbek:
1. Költészet. Rendesen igen fiatal, részben gyakorlatlan emberek dolgozata, akik elkezdenek mondani valamit, de a következő sorban, amit leírtak, egyszerre egy olyan szó jön, ami úgy végződik, mint az előző sorban egy szó – erre megijednek, hogy mi ez, és elfelejtik, amit mondani akartak, és újrakezdik a sort elölről. Ezt a zavaros írást elmegyógyászok versnek és rímnek nevezik – a magyar nyelv szerencsére olyan rímszegény, hogy még az apagyilkos rímnek is meg szoktak bocsátani, vagyis rímnek kell elfogadni ezt, hogy apa és gyilkos. Az ilyen fiatalemberek rendesen pénzvágyóak, és szeretnének meggazdagodni, s miután tudják, hogy napjainkban a felfedezők és feltalálók keresik a legtöbbet, verseikben többnyire ilyesmivel foglalkoznak, de igen csekély eredménnyel rendszerint.
Az ilyen, költőnek nevezett felfedezők fedezték fel például, hogy ha a nap lemegy, akkor sötét lesz (nem lehetett értékesíteni). Egyik, hosszas kutatás után, rájött, hogy egy megfelelő fiatal leány bélrendszere felső nyílásának (száj) saját bélrendszerünk felső nyílásával (száj) való érintése kellemes érzetek felkeltésére alkalmas lehet bizonyos körülmények között. Mint később kiderült, nem lehetett szabadalmaztatni, már előbb felfedezték.
a) Tragédia. Foglalkozik a férjjel, akit a felesége megcsal, mire dühében agyonlövi a feleségét vagy saját magát, vagy csak a feleségét és a csábítót, vagy a csábítót és saját magát, vagy a csábítót, vagy a csábítót és a feleségét és saját magát, vagy a csábítót és saját magát. (Vö. permutatio, matematikai melléktudomány)
b) Vígjáték. Foglalkozik ugyanazzal a férjjel, akit a felesége megcsal, mire ő is megcsalja a feleségét.
c) Bohózat. Foglalkozik ugyanazzal a férjjel, akit a felesége megcsal, mire egy kuplét énekel.
4. Kritika. Némely veszekedő természetű ember, akinek különben semmi baja sincs, a fent említett panaszkodók felfolyamodását ellenőrizve, oly színben tünteti fel magát, mintha ő el tudná intézni, de ezeknek (kritikusok) nem szabad felülni, mert rosszindulatú és csúfolódó emberek, és gyakran ingerlik a szenvedő írót; ha például valakinek egy golyó van a hasában, és ezt egy V. (vers) panaszfolyamodásban leírja ("Golyó van a hasamban" címmel), egy ilyen Kr. Képes rámondani, hogy ez szép, szóval az, hogy nekem a hasamban golyó van, az tetszik neki (vö. káröröm).
5. Irodalomtörténet (vö. statisztikai tudományok: "Éhenhaltak" rovata).
SZÍNHÁZ, színművészet (vö. betegsegélyezés, vitustánc)
A csődületnek, másként ember-összeverődésnek (tömeg, tömítés, összeszaladás; vö. "Jézus
Mária, negyven tót összeszaladt, mennyi vót?", népdal) egy sajátos fajtája és alakulata; nagy részben és lényegben hasonlatos azokhoz a katasztrófákhoz, melyek nyilvános helyeken, utcákon, tereken történvén, az arra járók között bizonyos kollektív szenzációt alkalmasak kelteni (vö. tömegszuggesztió). E különleges csődületnek oka az ún. színésznő, a női betegségek egy ismert válfajában (hisztéria, vitustánc) szenvedő női egyed, ki is betegségének bizonyos korszakában, erős és ellenállhatatlan izgalmak következtében, hangosan kiabálni és céltalan, de heves taglejtések kíséretében gyors helyváltoztatással (lásd: ugrálás, heje-huja, toporzék) mozogni kezd. Ebben az állapotban a színésznő közveszélyes jellegű, s jogi és közbiztonsági értelemben a környezettől való, négy fal általi elzárást s különválasztást igényel.
Bizonyos üzletág emberei (színigazgató, rendező), ama látszólagos céllal, hogy ezt a közbiztonsági műveletet magukra vállalják, üzletileg felhasználják ezt az állapotot, amennyiben a közbiztonsági követelményeket korlátozva, nem négy, hanem csak három fallal zárják el az akut színésznőt, úgyhogy a negyedik fal hiányozván, a f. e. csődület mégis összeverődhetik, s bizonyos ellenérték fejében tanulmányozhatja a betegség lefolyását. Mialatt a színésznő szaladgál és kiabál, gyorsan három falat tesznek köréje; előre súgó címen egy embert alkalmaznak, aki megakadályozza, hogy a színésznő elöl kifuthasson. Ez az egészségügyi mutatvány egy erre alkalmas egyén, az ún. drámaíró közreműködésével történik, ki is a színésznő artikulátlan s a zoológiából ismert, nemi vágyakat kifejező ordítozásait szavakkal helyettesíti be, s e szavaknak értelmet s jelentőséget tulajdonít.
Evégből a színésznőt dresszírozzák és preparálják, mi úgy történik, hogy például ha a szenvedő színésznő ezt ordítja: "au! vau! adjatok egy férrrfit!", ezt a drámaíró így fejezi ki például: "Igen, Aurél, asszonynak érzem magam", vagy "Az Élet, a nagy Élet hív engem, György", vagy "Távoli borzongások rebbentik meg lelkemet, én téged nem tudlak szeretni, férjem; Oktávé e szív", vagy egyéb kifejezésekkel. E szavakat azután rászoktatják a nyers színésznőre, és eredeti hangjai helyébe begyakoroltatják vele. Az eredeti hangok kihozására a színház férfiakat is alkalmaz, akik időnként megjelennek a három fal közt (színpad), s ingerlik a már előre felheccelt színésznőt. Rendes körülmények között az üres fal előtt összeverődött csődület, az ún. közönség maga szeretné ezt a szerepet játszani, s ezért igen dühös lesz a színészekre, mely harag bizonyos fokán a közönség egyedei egyik tenyerüket felemelik.
A drámaíró ebben a pillanatban egy darab vászonnal (függöny) hirtelen elzáratja a hiányzó falát, mire a közönség felemelt egyik tenyerével dühösen belevág a másik tenyerébe, abban a hitben, hogy az a színésznek a pofája. Ezt nevezik műnyelven tapsnak. Ha egy színházban véletlenül két színésznő kerül össze, akkor megindul az ún. intrika című társasjáték, melyet a színésznő orvosai, az ún. kritikusok rendeznek. Ez a játék a színfalak mögött folyik le, sajátságos táncfigurák kíséretében. A két színésznőt egymás háta mögé állítják, hogy mind a kettő a másik háta mögött legyen. Elöl, szemben a színésznőkkel, áll az igazgató vagy a rendező. A játék úgy történik, hogy egyik színésznő a másik háta mögött elkezd beszélni.
Elmondja, lány szeretője volt a másiknak, és hogy mit mondott az igazgató úrról tegnap, a próba után. Ezután, adott jelre, hirtelen megfordulnak, és nyakon verik egymást. Az igazgató erre odakap az egyikhez, és megfogja, míg a másik, a tehetetlenség törvényénél fogva, kiröpül a színházból. Ennek a gyorsuló mozgásnak a törvényeit Newton alapján egy színházi tudós megállapította, eszerint minden színésznő annyit veszít súlyából, mint amennyit az általa kiszorított másik színésznő nyom.
Utolsó kommentek