Tisztelt Elnök Úr, Kedves János!
Mindenekelőtt a tegezésről. Soha, semmilyen körülmények között nem tegeznélek le, csak akkor, ha Te ezt kifejezetten kérnéd. Ugyanis gyűlölöm azt a világot, amelyben a boltok pultjában álló bakfisok "hellóval" és "sziával" köszöntik az ötven-hatvan esztendős vásárlókat is, akik aztán zavarukban kényszeredetten visszategezik őket. Én sportot űzök abból, hogy konzekvensen "jó napot kívánokkal" köszönök, és mosolyogva nézem a hatást. Most azért tegezlek le mégis, hogy érezd, ez a világ a ti művetek (is).
Kedves János, téged is gyűlöllek. Persze nem lenne túl nagy erőfeszítés ezt a tényt becsomagolni, politikailag korrekté tenni, de már nincs kedvem hozzá. Nincs kedvem a politikai korrektséghez, ugyanis az éppúgy elmebaj és hazugság, mint ti magatok. Mint a világ, amelyet ti képviseltek.
A világ, amelyet ti álmodtok, és amelynek megvalósításán fáradoztok, élhetetlen és rettenetes. A ti világotok fogja elhozni az új borzalmakat - de erről majd később. Most először erről a "nemet mondunk a szocializmusra" nevű kampányról. Tudod, János, ha lenne kedvem és időm, szívesen beszélnék most arról, hogyan lettetek ti gazdagok. Milliárdosok. Te és a volt főnököd, harcostársad, akit szintén gyűlölök. Beszélnék arról, hogy ti az állam - bizony, János, az ÁLLAM! - pénzén lettetek azok, amik.
Állami pénzeket, ingatlanokat nyúltatok le, felhasználva a régi, pártállami kapcsolatokat. Te, aki egyházi középiskolában végeztél, végül a KISZ KB zsozsóján és tagjain lettél "nagy"... Illetve, hát ilyen kicsi.Ilyen morális törpe. Ilyen moral insanity. Állami pénzek, ingatlanok, kapcsolatok nélkül, az Apró-klán (ez a mi Cosa Nostránk!) segedelme nélkül ti semmik sem lennétek. Ugyanis tehetségetek, az egyetlen valódi tehetségetek csupán a gátlástalanság és az erkölcstelenség, vala mint a lenyűgöző akaratosság.
Bizony, kedves János, majd egyszer, csak egyetlenegyszer meséld el, legalább önmagadnak, milyen pénzek álltak informatikai céged mögött, amelyekből milliárdos lettél. Milyen pénzek, milyen megrendelések, milyen "tenderek" és milyen kapcsolatok. S azt is meséld el majd egyszer önmagadnak, hogy ezek nélkül mi lennél ma. Mert én tudom. Egy tehetségtelen, huszadrangú orvos lennél, akit mindig odébb rugdalnának a kollégák, hogy csak beteg közelébe ne kerüljön, az isten szerelmére! (Ahogy volt ez annak idején a János kórház traumatológiáján, ahol rezidens voltál, emlékszel, János?)
De nincs kedvem erről beszélni. Ezt is unom. Hiszen már annyiszor beszéltünk róla, és annyira nincs semmi értelme. Egyszerű ez, János: ti kifosztottátok az államot, gátlástalanul és aljasul, és amióta az állami vagyon a zsebetekben van, gyűlölitek az államot, és harcot folytattok ellene. S miközben behajtjátok az elképesztő mennyiségű adókat a lakosságon, arról pofáztok, hogy az állam nem azért van, hogy adjon, és "nincs ingyenleves". Ez undorító és elviselhetetlen, János, de mindegy. Tehetitek, hiszen a magyar társadalom tetszhalott állapotban van még mindig. De egyszer majd felébred... Iszonyatos nap lesz, János, de sajnos elkerülhetetlen... Én már várom.
Végezetül pedig arról szólok, hogy majdnem mindent el lehet venni egy nemzettől, János. El lehet venni a vagyonát, a pénzét, a javait, még a szabadságát is - az a kérdés, vajon el lehet-e venni végképp az önbecsülését is? Nem tudom, János. Ti ezen vagytok, és lehet, hogy nektek sikerülni fog. Ezen vagytok, ugyanis egy nemzet önbecsülését úgy lehet elvenni, hogy elveszed tőle a múltját, a kultúráját, a hagyományait, az őstörténetét, a mítoszait.
Paul Johnson teszi fel a kérdést a 20. század történetéről szóló munkájában, hogy miért éppen a németek? Miért éppen Európa egyik legnagyobb kultúrnemzete, Goethe és Heine és Wagner hazája vetette magát a nácizmus karjaiba? Elegendő ehhez a világgazdasági válság, a nyomor, a vesztes világháború, és a Vezér eljövetele? Nem, nem elegendő. Az is kellett hozzá, hogy megpróbálják elvenni a kultúráját, a hagyományait, a mítoszait.
Tudod, János, hogyan függ össze a két dolog? A híres-hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlen péppé verték a bártulajdonos arcát a pult szélén...
Nézd meg Bergman Kígyótojás című filmjét, kedves János. Sok-sok hasonlóságot fogsz felfedezni mai világunkkal. És olvass Paul Johnsont! És ne legyél olyan nagyon megelégedett és cinikus. Ugyanis az út végén majdegyütt menetelünk valahová, kedves János, és akkor én rád jobban, sokkal jobban fogok haragudni. Alázat és csend és önvizsgálat, kedves János...
Egy nemzettől nem lehet elvenni a kultúráját.
Bayer Zsolt, főmunkatárs
(A cikk a Magyar hírlapban jelent meg.)
Barikád.hu
Utolsó kommentek