Dömötör a keleti egyháznak kedvelt szentje. Katonatisztként Tesszáliában szenvedett vértanúhalált. Ünnepe már a Pray-kódex kalendáriumában szerepel. Tiszteletének hazai terjedését az is elősegítette, hogy a későbbi magyar föld szülte: "Dicsőséges Szent Dömötör mártír, mint írásban találjok – írja* az Érdy-kódex – támada ezen Magyarországból, Szerémségnek tartományából és azon várasban születék, kit annak utána az ő szent nevére nevezének, kinek Száva Szent Demeter neve. Kinek ő szülei nagy jeles nemes nemből valának." A Szent Korona bizánci részének összetartozó két zománcképén György és Dömötör látható. Alakjuk a barbárokkal vívandó harcokban az ő mennyei közbenjárásukat jelképezi.* A szent szülőhelyén keletkezett Szávaszentdömötör (Sremska Mitrovica) később elenyészett bazilita kolostora volt a magyarországi Dömötör-kultusz Árpád-kori fő forrása.* Életéről III. Béla adományleveléből tudunk legtöbbet. Sószükségletei érdekében Szegeden kikötési joga volt. Föltétlenül szellemi, talán liturgikus kapcsolatban is állott Szent Dömötör szegedi egyházával, amely a Dömötör-hagyomány legrégibb magyar tűzhelye.* A jámbor néphit olyan csodatevő erőt tulajdonított Dömötörnek, hogy az oltalma alatt álló várost személyesen is, fehér lován ülve, olykor mennyei sereg élén, megvédi az ellenség támadásaitól. Ez a mi magyar Szent László-mondakörünkre is emlékeztető hiedelem a környező népek, így a bolgárok között is elterjedt. Ha föltételezésünk helyes és a szegedi Dömötör-kultusz csakugyan egyidős volna a temesközi bolgár uralommal, akkor jogosan gondolhatunk arra, hogy nem véletlenül választották a védelmi és kereskedelmi szempontból annyira fontos hely védőszentjéül éppen Dömötört: fő hivatása az ellenség megfélemlítése és távoltartása volt. Hogy Dömötör katonaszent volt, annak emlékezete, tudata a protestáns Erdélyben is élt. Kemény János, a későbbi fejedelem 1623-ban írja: Nincsen már a töröknek egyéb szent Demeter napja, hanem csak Bethlen Gábor napja. Akkor, amikor ő akarja, lészen az ő szent Demeter napjok, kit ők kászon gyürü-nek mondanak. Ehhez Takáts Sándor hozzáfűzi, hogy a törökök nálunk Dömötör napján vagyis a hideg beálltával megszüntették a harcokat.* A szegedi Dömötör-templomhoz egy anekdótikus Mátyás-hagyomány is fűződik, amelyet Heltai Gáspár örökített meg: Mátyás a szegedi országgyűlés idején, Dömötör napján a szent templomában hallgatott misét. A papon viseltes kazula volt. A király mindjárt offerendára méne, és mikoron megkerülte volna Szent Demeter oltárát, az ő felső ruháját oltárra offerálta, hogy Szent Demeternek kazulát tsinálnának belőle. Betsülik vala pedig azt a ruhát hatvanezer forintra.* Nem tudunk rá feleletet adni, hogyan, mikor lett Dömötör a szegedi, de általában a hazai juhászok védőszentjévé. Az ünnepet Szegeden mindenesetre különös ünnepélyességgel ülték meg. A szegedi dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelőről való behajtása után tartott pásztoráldomás a palánki templom búcsúnapjával is összefüggött. A pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivő után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szőlőt hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek. A Dömötör-templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét meglátták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával – amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva – jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta őket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános a Magnificat anima mea éneklésébe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba. A mise és prédikáció után a plébános átvette a juhászok ajándékát, a bárányokat. Az ünnepi ebédhez a pásztorok bürgepaprikással járultak hozzá, amelyet ott főztek ők maguk a templom udvarán. A túrós lepényről, rétesről, bélesről a juhásznék, a borról pedig a borbírák gondoskodtak. Az ebéden ott voltak a Város vezető emberei. Az ételeket menyecskék és lányok szolgálták föl, akiket a juhászlegények dudaszóval kísértek a konyhából az ebéd színhelyéig. A barokk világra annyira jellemző ünnepélyes Tafelmusik polgári változatára kell itt gondolnunk. Ebéd után szintén dudaszó mellett táncrapördült mindenki, olykor még a papság is.* Ezzel a vidám ünnepséggel függ nyilván össze a Dugonics-följegyezte* szólás is: neki mindönnap Dömötör napja vagyon, vagyis mindig részeg.
A nap táján fújó szélnek Ipolyi dömötörszél nevét hallotta.*
Utolsó kommentek